Vegyes eredmények a Monor ellen

Egy-egy győzelem és vereség.

A KTE LA U13 és U12 ezúttal a Monort fogadta a bajnokságban, az idősebbek nyertek, a fiatalabbak pont nélkül maradtak ezúttal. 

U13: KTE LA – Monor 4-1

U13 Dél-Kelet, 5. forduló

KTE: Németi – Kis, Ónodi – Czéh – Veréb, Kristóf, Lőrincz, Papp – Mező.

Csere: Németh, Lázár, Baranyi, Gulyás, Pulai, Hegedűs, Nagy M., Filus.

Gól: Pulai (29., 65., 78.), Veréb (55.) ill. Szarka (69.)

Dócs Dániel: A mérkőzés végig jó iramú volt egy jó ellenféllel szemben, aki talán a végére egy kicsit elfáradt. Annak örülök, hogy erőben és iramban nagyon jók vagyunk, de fejben még okosabb és még koncentráltabb játékosokat szeretnék látni a pályán. Ez már a második meccsünk egymás után, hogy a kapu előtt nem vagyunk elég koncentráltak. Több helyzetet is kihagyunk, illetve most egy büntetőt is, amiért én vagyok a felelős, ezt meg is beszéljük a srácokkal. Múlt héten nem fért bele, most belefért a sok hiba. Meg kell érteniük a srácoknak, hogy lesznek meccsek, amikor nem lesz ennyi helyzetük, és mindent be kell rúgni. A mérkőzést végig kézben tartottuk, a harmadik harmad megint kiemelkedett.

A mérkőzés legjobbja: Pulai Péter

U12: KTE LA – Monor 1-3

U12 Dél-Kelet, 5. forduló

KTE: Tóth – Sápi, Gál M., Gál B., Nyerges Cs. – Kovács K., Horváth Á., Paor-Smolcz – Deák.

Csere: Bivoer, Kerekes, Szenczy, Kovács B., Nyerges Mi., Nyerges Mó., Ronkó, Riczu, Czúth.

Gól: Paor-Smolcz (47.) ill. Szabó (29.), Duboczky (34., 64.)

Verebélyi Gábor: Érdekes mérkőzés volt ez… Végig uraltuk a játékot, mely szinte végig a monori térfélen zajlott, idő kérdése volt, mikor szerezzük meg a vezetést. Nem akart összejönni, a lövéseink gyengék voltak, középre mentek vagy a kapu mellé. Sok lehetőségünk volt, és ahogy lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. Öt percen belül két szögletből kaptunk két gólt. Ezután minden erőnket megmozdítottuk, a srácok nagyon nagy akarással játszottak, de ez csak a szépítésre volt elég. Ennek ellenére küzdeni és győzni akarásból jelesre vizsgáztak a srácok.

Szerző: KTE/kteakademia.hu