Szolnokon zártuk a tavaszi Bozsik-programot

Jó teljesítménnyel zártak a gyerekek. 

A KTE LA U11 és U10 utolsó régiós „A” tornáján szerepelt hétvégén, a fiatalok Szolnokon zárták le a tavaszi szezont.

Torbavecz Tamás (KTE LA U11) értékelése:

„Teljesítményünk ingadozó volt az utolsó tornán. A Békéscsaba ellen gyorsan és pontosan játszottunk, s bár a helyzetkihasználásunk akadozott, magabiztos sikert arattunk. A DVTK jó százalékban nyerte meg a párharcait a meccs első felében, de utána mi is feljavultunk, így egyenlítettünk. A Szolnok ellen tompán és fásultan kezdtünk, így hiába nyújtottunk a találkozó második felében nagyszerű teljesítményt, már csak szépíteni tudtunk. A Nyíregyháza ellenében kevés lehetőségünk adódott, fizikális hátrányunk ellenére azonban felvettük a kesztyűt a párharcoknál, jól is védekeztünk, gól végül nem született. A DVSC-vel játszottuk a legjobb meccsünket, mely végig lüktető volt, sok helyzet alakult ki. Nagy vállalkozó kedv, sok mélységi beindulás jellemezte a játékunkat, az átmeneteknél is gyorsan reagáltunk, így a 3-2-es vereség ellenére is elégedett lehetek. Csapatunkból Méhes Kristóf kapott különdíjat gólerős játékáért, rajta kívül Simon Bálint nyújtotta a legjobb teljesítményt.”

Verebélyi Gábor (KTE LA U10) értékelése:

„A játékunk alapján a szezon legjobb tornáján vagyunk túl. Magabiztosan, szervezetten, jól játszottunk minden mérkőzésen. Hat hiányzóval érkeztünk a tornára, így a kapusunkat, Lázár Benedeket mezőnyben voltam kénytelen pályára küldeni, aki így is a csapat egyik legjobbja lett. Az öt mérkőzésen egyetlen egy gólt kaptunk, ami a csapat szervezett védekezését dicséri, három győzelem, egy döntetlen, egy vereség a mérleg. Király Mátyás és Ónodi Nándor kiemelkedően játszott, utóbbi kapta a csapat legjobbjának járó oklevelet. Gratulálok a csapat minden tagjának, ezzel a remek eredménnyel feltették a pontot a szép tavaszi teljesítményünkre!”

Szerző: KTE/kteakademia.hu