Négy csapatunk találkozott a Pakssal

Újabb felkészülési meccsek.

A KTE LA négy korosztályos csapata ezúttal a Pakssal játszott edzőmeccset. Két vereség mellett egy-egy győzelem és döntetlen ezúttal a mérlegünk.

U17: Paks – KTE LA 4-0

Paksi Péter: Egyéni hibáinkat kihasználta a hazai csapat, mi pedig a rengeteg helyzetünkből egyet sem tudtunk értékesíteni.

U16: Paks – KTE LA 8-1

Benke József: Bátortalanul, nagyon sok egyéni, illetve taktikai hibával játszottunk. Ezen a mérkőzésen is voltak jó megoldásaink, arra kell törekednünk, hogy ezek legyenek többségben.

U15: KTE LA – Paks 2-2

Torbavecz Tamás: A mérkőzés első harminc percében fociztunk a legjobban, jó helyeken tudtunk labdát szerezni, és ebből veszélyes támadásokat vezettünk, kombinatív játékban is szép dolgokat mutattunk. Az első félidő végére kicsit beszorultunk, ahogy kifogytunk a dinamikából. A második félidőben védekezésre kényszerültünk, de ezt stabilan tettük, és próbáltunk a megszerzett labdákból építkezni. A múlt heti játékunkhoz képest nagyot léptünk előre, de komoly munka vár még ránk.

U14: KTE LA – Paks 12-1

Csima Gyula: Nagyon dinamikusan futballoztunk, főleg a támadójátékunk működött jól, viszont védekezésben még sok a hiba és a pontatlanság, ebben feltétlen előre kell lépnünk.

Szerző: KTE/kteakademia.hu