Második hely a Zánka Kupán

Közösségi élménnyel indult a szezon. 

A KTE LA U10-es korosztálya címvédőként érkezett a Zánka Kupára, ahol nüanszokon múlt, hogy végül lecsúsztak az első helyről. Verebélyi Gábor együttese ezzel együtt is újabb kitűnő élményekkel gazdagodva kezdett bele a 2018/2019-es szezonba.

A korosztály edzője Verebélyi Gábor lesz továbbra is, aki most is igyekezett a gyerekek mellett a szülők számára is közösségi élménnyé tenni a tornát:

„Másodszor vettünk részt a Zánka Kupán, amit már XVII. alkalommal rendeztek meg az Erzsébet táboron belül. Tavalyhoz képest idén is remek hangulat fogadott minket, minden gyereket elkísért a családja, így a hangulat is a szó szoros értelmében családias volt. Csapatunk vasárnap játszott, de már pénteken leutaztunk, hogy együtt legyünk, nyaraljunk egy kicsit a szezon kezdete előtt. Címvédőként érkeztünk, így a srácok felfokozott hangulatban várták a tornát. A csapatok számából is érezhető volt, hogy egy sokkal magasabb színvonalú torna lesz, mint a tavalyi, ez már az első mérkőzésen is érezhető volt. A nagy melegben a fiúk csoportelsőként, veretlenül jutottak tovább az elődöntőbe, itt a Bábolnával találkoztunk, akiket magabiztosan győztünk le, így újra döntőt játszhattunk a Veszprém ellen, amit végül egy kis szerencsével ők nyertek.”

Csoportkör:

KTE LA – Bordány 3:1

KTE LA – Tápiószecső 9:0

KTE LA – Szigetvár KECSA 5:1

KTE LA - Tapolca TIAC VSE 3:3

Elődöntő:

KTE LA – Bábolna 4:1

Döntő:

KTE LA – Veszprém FC-USE 1:2

 

Szerző: KTE/kteakademia.hu