Lóczi Péterék rendhagyó felkészülésen vannak túl

Szűk a keret, de többen is a felnőtt csapatnál fejlődhetnek.

A KTE LA U19-es együttese hazai pályán, a MOL Fehérvár FC ellen kezdi meg a tavaszi szezont. Az U19-es keret télen szűkebb létszámmal dolgozott, ám ennek oka volt az is, hogy a felnőtt keretnél is több fiatal került számításba.

Miként zajlott számotokra a felkészülés?

A felkészülésünk több szempontból is rendhagyóra sikerült, mégsem tudom azt mondani, hogy nem volt hasznos, sőt, inkább sokkal több pozitív dolgot tudnék kiragadni, mint negatívat. Különböző okok miatt 10 játékossal csináltuk végig a januárt és a februárt, de ez a 10 játékos minden edzésen ott volt, maximálisan dolgozott. Csapatszintű felkészülésről nem igazán beszélhetünk, de mégis meg tudtuk oldani a játékosok egyéni fejlesztését, mégpedig úgy, hogy ez a 10 játékos folyamatosan vagy a felnőtt kerettel, vagy az U17-es csapattal edzett, így végig teljes értékű egyéni és csapatszintű munkát tudtunk végezni. Gombos Zsolt vezetőedző nagyon nyitott a fiatalok felé, mindenki kapott már lehetőséget arra, hogy a felnőttek közt edzhessen, többen már mérkőzésen is bemutatkozhattak. Bízunk az eredményes folytatásban, a játékosok most már érezhetik a felnőtt futball profi világát, betekintést nyerhetnek az NBIII-as KTE mindennapi életébe és munkájába. Innentől csak rajtuk múlik, mennyi melót tesznek a futballba, a lehetőség adva van számukra!

Mit vársz az előzmények után a tavasztól?

Teljesen felkészülten és bizakodva várjuk a bajnoki nyitányt, illetve az egész tavaszi szezont, bízunk a sikeresebb szereplésben. A végcél ugyanakkor továbbra is a játékosok beintegrálása a felnőtt futballba, lehetőség szerint a profi futballba.

A Vidi lesz az első ellenfeletek, milyen meccsre van kilátás?

A Videoton személyében egy nagyon jó erőkből álló, erős csapatot fogadunk, de nem feltett kézzel megyünk neki a párharcnak. Szeretnénk jól indítani a tavaszt, hazai pályán jó és eredményes játékot produkálni! A Videoton jóval bővebb kerettel dolgozik, sok játékosuk már NBIII-as rutinnal rendelkezik, éppen ezért nehéz mérkőzésre számítunk. Látom a srácokon a bizonyítási vágyat és az elszántságot, ezt fogjuk a pályára is kivinni!

Szerző: KTE/kteakademia.hu