Hét csapatunk is felkészülési meccset játszott

Jövő héten már indul a bajnokság. 

Hamarosan rajtolnak a bajnokságok az utánpótlásban, így a felkészülés hajrájában vannak már csapataink. Mind a hét rajtra hangoló csapatunk edzőmeccset játszott hétvégén.

U19: Dunaújváros – KTE LA 5-1 (Gól: Bodor)

Lóczi Péter: Az eredmény túlzó, egyáltalán nem volt ekkora a különbség a két csapat között. Hatalmas egyéni hibáinkat könyörtelenül megbüntette a hazai csapat, mi pedig a legnagyobb lehetőségeinket is kihasználatlanul hagytuk. Az eredmény ellenére elégedett voltam a csapatjátékkal, ha a védekezési figyelmetlenségeinket, hibáinkat leredukáljuk, akkor nem lesz probléma a bajnokság során.

U17: KTE LA – Dunaújváros 3-0 (Gól: Gyarmati 2, Szalai)

Bódi Attila: Csendes, nyugodt mérkőzés volt, ahol a játékosok tisztességgel tették a dolgukat, de igazán extra teljesítményt nem láthattunk. Az eredmény megnyugtató, de ha az újvárosiak három kapufája bemegy, lehetett volna egál is, ha a helyzeteinket nézem, akkor viszont akár 8-3 ide.

U16: KTE LA – Dunaújváros 8-0 (Gól: Erhardt 2, Kovács L. 2, Karsai 2, Szabó, Frey)

Szabó Tibor: Magabiztos győzelmet arattunk, jól is játszottunk. Ekkora különbség nem volt a csapatok közt, de örömteli, hogy ilyen különbséggel tudtunk nyerni.

U15: UTE – KTE LA 4-0

Paksi Péter: A fizikálisan erősebb és frissebb hazaiak sima győzelmet arattak. Nagyon kevés párharcot nyertünk meg, sebességben is alul maradtunk ellenfelünkkel szemben. Pozitívum, hogy nem sérült meg senki…

U14: UTE – KTE LA 1-3 (Gól: Nagy Á. 2, Major)

Németh Viktor: Dinamikus meccset játszottunk, mindkét csapat a támadásra helyezte a hangsúlyt. Nagyszerű kapusteljesítmények mellett, döntőnek bizonyult a jobb helyzetkihasználásunk.

U13: KTE LA – Grosics Akadémia 1-6 (Gól: Hoffman)

Verebélyi Gábor: Nagyon jó iramú felkészülési mérkőzést játszottunk a szegediek ellen, akik nagyon jó játékerőt képviseltek. Az első játékrész remek párharcokat hozott, bár a vége felé már éreztem, hogy kezdünk fáradni, a félidő 1-1-re végződött. Sajnos hat hiányzónk volt a hétvégén, így nem tudtam frissíteni a csapatot, ami miatt a második félidőben a Szeged egyre jobban átvette az irányítást. A félidő végére sajnos nagy lett a különbség, de ennek ellenére nagyon jó, a felkészülés szempontjából hasznos mérkőzést játszottunk.

U12: KTE LA – Grosics Akadémia 2-0 (Gól: Király, Csorba)

Torbavecz Tamás: Jelenleg erősebb játékerőt képviselő csapat ellen játszottunk, ezért a védekezésre kellett koncentrálnunk a mérkőzés nagy részében. Összességében szervezettek voltunk, jól segítettük ki egymást, és ahogy telt az idő, úgy egyre magasabban tudtunk labdát szerezni, melyekből veszélyes támadásokat tudtunk vezetni. Labdakihozatalnál a mérkőzés első részében lassúak és körülményesek voltunk, de ezen sikerült javítani időközben. Több játékosnál erőnléti problémák voltak a kevesebb edzéslátogatottság miatt, emiatt ők nem tudták a legjobbjukat nyújtani. Gratulálok a bravúr győzelemhez a gyerekeknek!

Szerző: KTE/kteakademia.hu