Felsőházba jutott az U8 a Dunamenti Ligában

Lejátszották az utolsó őszi kört.

A KTE LA U8-as csapata is bejutott a felsőházba a Dunamenti Ligában, miután felemás hétvégével lezárta a sorozat őszi szezonját.

Pászti Botond, az U8 edzője: – A napunk felemásra sikeredett. Az első mérkőzést még jól kezdtük, a hozzánk hasonlóan a tabella elején található Monorral csaptunk össze. Szoros csatában nyerni tudtunk, ezután azonban teljesítményünk visszaesett, így a maradék két találkozón sem a csapatjátékunk, sem az egyéni megoldások nem tükrözték azt, ami eddig csapatunkat jellemezte. Pozitívumként így is kiemelendő az, ahogyan egymást támogatva, bíztatva segítették egymást a gyerekek. Nem teljesen úgy sikerült zárni az őszt, ahogy szerettük volna, azonban így is felsőházba kerültünk, karnyújtásnyira a dobogótól. Gratulálok a csapatnak ehhez a teljesítményhez!

A Dunamenti Ligában az U8-hoz hasonlóan, minden korosztályos csapatunknak (U7, U9, U10, U11) sikerült bekerülnie a felsőházba.

Szerző: KTE/kteakademia.hu