Bozsik-programokon és edzőmeccseken szerepeltek

Volt esemény bőven.

A KTE LA U9-es csapata több fronton is megmutathatta magát a hétvégén. Pelikán István együttese a Bozsik-program mellett edzőmeccsen is részt vett.

Pelikán István, az U9 edzője: – Szombaton kiemelt Bozsik tornán mérkőzhettek meg a gyerekek. Három meccset játszottak a Főnix, a Gödöllő és a Kassa csapatai ellen a fiúk Kovács Zsolt edzőtársam segítségével. Fejlődésük garantált volt, mert mind a három csapat kiváló játékerőt képviselt. Taktikailag nagyon éretten játszottak, gólra törő játékot mutattak a srácok. Nagyon sok, az edzésen gyakorolt mozgást láthattunk tőlük vissza a pályán. A Főnix-Gold FC U8-es csapata elleni edzőmérkőzésen a csapat másik fele játszhatott, magabiztosan teljesítettek a fiúk. Nagy elánnal támadták végig az ellenfél kapuját. A kapu előtti helyzetekben néhány hiba becsúszott, de így is sok gólt tudtak szerezni a gyerekek. A Bozsik tornán nagyon ügyesek voltak a gyerekek, jó meccseket tudtunk játszani az ellenfelekkel. Nagyon szép támadásokat vezettünk, ami következtében szép gólokat is tudtunk szerezni. Jól működtek letámadásaink és védekezésünk is. Innen is gratulálok a gyerekeknek, Benke Balázs kollégám nagyszerűen irányította őket.

Szerző: KTE/kteakademia.hu