Az U19 sikerével indult a forduló

A Kaposvárt győzték le. 

Csordás Csaba együttese a Kaposvárt fogadta hazai pályán, a tétmeccsen debütáló SZIK pálya pedig rögtön kecskeméti győzelmet hozott.

Álomszerűen indulhatott volna a meccs a KTE LA-nak, hiszen szinte a kezdés után büntetőt harcolt ki Kovács Péter, azonban Török László fölé vágta a tizenegyest. A villámrajt után inkább a mezőnyharc dominált, egyik csapat sem nagyon tudott eljutni komolyabb lehetőségig, de Kovács Péter előtt azért adódott egy ziccer, amit a hosszú mellé tekert. A Kaposvár játékban kicsit élesebb és pontosabb volt, ez végül góllá is érett, amikor egy keresztbe ellőtt labdát Szabó Ákos tudott még a hosszún bevágni (0-1).

Szünetben érezhetően megtalálta a módját annak Csordás Csaba, hogyan is rázza fel csapatát, nagy elánnal és harci szellemmel erőltette akaratát a vendégekre a KTE LA. Egyértelműen mezőnyfölénybe kerültünk, mely eleinte ígéretes pontrúgásokat hozott csak, de végül pont egy lecsorgó szöglet után tudott bombagólt lőni 16-ról Török (1-1). Csapatunk nem érte be a döntetlennel, és mivel a kaposvári kontrák kevés veszélyt okoztak, egyre inkább benne volt az újabb kecskeméti gól a meccsben. Antal első helyzete még kimaradt, ezt követően lesről talált be, de a 83. percben már semmi és senki sem tudta megállítani, egy jó kiugratás után lőtte ki a hosszút (2-1), amivel be is állította a végeredményt. 

U19: KTE LA – Kaposvár 2-1 (0-1)

U19 II. osztály, 3. forduló

KTE: Kovács D. – Szabó G., Vágó (Hirman 70.), Drabik, Szász – Török, Daróczi, Kovács P. – Lukács (Kemenczés 46.), Antal, Richter (Supka 70.).

Gól: Török (57.), Antal (83.) ill. Szabó Á. (41.)

Csordás Csaba: Nagyon büszke vagyok a fiúkra! Azok a hibák, amik az előző meccseken kijöttek, azok sajnos ma is megvoltak, de mentálisan sokkal nagyobb erőt mutattunk. Megújultunk ezekből a szituációkból is, akadt néhány extrém egyéni teljesítmény. Gondolok itt például Török Lacira, aki egy kihagyott büntető után rúgott egy hatalmas gólt. A cserejátékosok is hozzá tudtak tenni a meccshez, úgyhogy az egész csapatnak jár a gratuláció! Ez egy igazi csapatmunka volt!

Szerző: KTE/kteakademia.hu