Az U19 és az U17 is bizakodva várja a rajtot

Beharangozó.

Két korosztályos csapatunk, az U19 és az U17 is elkezdi tavaszi szereplését. Az idősebbek a REAC, a fiatalabbak a Békéscsaba ellen lépnek pályára.

Az U19-es együttes felkészülésében nagy változások nem voltak, a fiatalok a ceglédi Elekes emléktorna megnyerésével indították a téli munkát, majd több vármegyei I. osztályú ellenféllel is találkoztak. A bajnoki folytatást a negyedik helyről várják, így nem titkolt céljuk, hogy fellépjenek a dobogóra. Ehhez az első lépést szombaton 10:00-kor a REAC ellen tehetik meg hazai pályán, a mérkőzést a Széktói Stadion 1-es műfüves pályáján rendezik.

– Próbáltunk vegyesen saját korosztályunkhoz tartozó csapatokkal, illetve felnőtt együttesek ellen is játszani a felkészülés során, utóbbi mindig prioritást élvez ilyenkor számunkra. Nagyon jó erőfelmérő volt a Jánoshalmával és a Kiskunfélegyházával is találkozni, hiszen saját bajnokságukban az élmezőnyhöz tartoznak. Korábbi akadémistáink, illetve magasabb osztályban rutint szerzett labdarúgók is szerepeltek ezekben a csapatokban, így fizikálisan, sebességben és gondolkodásban is valamivel előrébb tartanak még korukból fakadóan. Ez viszont számunkra jó tapasztalatot jelentett. A bajnokságot már nagyon várjuk, a REAC ellen kezdünk. Jelenleg a negyedik helyen állunk, de szeretnénk érmes helyen befejezni a bajnokságot – mondta Lóczi Péter, az U19 edzője.

Az U19 felkészülési mérkőzései:

KTE LA – Hódmezővásárhely 7-4

KTE LA – Szolnok 4-0

KTE LA – Tiszakécske II. 4-4

KTE LA – Jánoshalma 1-3

KTE LA – FK ODR 1-3

KTE LA – Kiskunfélegyháza 3-5

Az U17-es együttes valamivel kevesebbszer lépett pályára, viszont nemzetközi felkészülési találkozókon gyűjthettek tapasztalatot a játékosok. Csima Gyula csapata a 11. helyről várja a folytatást, amin természetesen javítani szeretnének tavasszal. Erre először Békéscsabán nyílhat esély, szombaton 10:00-kor.

– A felkészülésünk hasonló volt, mint a többi, ebben nagy változás nem volt. A dinamikát próbáltuk egy kicsit javítani, hogy az a mérkőzéseken is megmutatkozzon. Sajnos a betegségek nem kerülték el a csapatot, így elég sok hiányzás hátráltatott minket. Nem is lehet más a célunk, mint minél több mérkőzést megnyerni, bízom benne, hogy a tavaszunk sokkal jobban sikerül majd, mint őszünk. A srácok is úgy állnak bele, hogy a pályán meg akarják valósítani azt, amit gyakorlunk. A munkát rendben elvágeztük, bízom benne, hogy ez az eredményeinken is látszani fog majd – mondta Csima Gyula, az U17 edzője.

Az U17 felkészülési mérkőzései:

KTE LA – DAC 2-4

KTE LA – Szolnok 0-0

KTE LA – FK ODR 10-0

KTE LA – Topolya 1-5

Szerző: KTE/kteakademia.hu